Koncert 2017.09.05. 19:30
Isten tenyerén

Petrás Mária 60 éves - Jubileumi koncert

"Hitvallásom

Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget.

A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az öt évestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak.

Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, a csángók mindent meg tudtak teremteni maguknak úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útba igazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni!"

Petrás Mária

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata


A belépés ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényre szóló valamennyi hely betelt, ezért a regisztrációt lezártuk.

Helyszín

Sinkovits Imre Kamaraszínpad A Pesti Vigadó IV. emeletén található Sinkovits Imre Kamaraszínpad színpadi produkciók megrendezésére szolgál. bővebben a helyszínről