Teátrum 2018.01.11. 19:30
Jókai Anna: Én, szegény Sudár Anna

Jegyárak

INGYENES

Bálint Márta Kossuth-díjas színművész előadása - Szó, szín, játék

Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, a nemzet művésze regénye, a Szegény Sudár Anna a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg 1989-ben. Már első megjelenésekor is jelentős sikert aratott, azóta a harmadik kiadása is napvilágot látott. A regényt 1998-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

A Szegény Sudár Anna egy erdélyi magyar asszony képzelt naplója, amely az 1989. decemberi romániai „forradalom” előtti időkben játszódik. A napi feljegyzésekből Sudár Anna életkörülményei, a háziasszony apró-cseprő dolgai éppúgy megismerhetők, mint azok az érzelmi, indulati folyamatok, amelyek személyiségét meghatározzák.

„Arról is akartam szólni – mondta Jókai Anna –, milyen tartással és milyen erőforrásból táplálkozva lehetünk képesek a sokszor elviselhetetlennek tűnő lelki és testi szenvedéseket mégis elviselni, honnan jön a remény a reményre.”

Színpadra írta: Scarlat Anna
Zenei szerkesztő: Gere Erzsébet
Kosztüm: Bartunek Katalin
Rendezte: Kincses Elemér

Az esten való részvétel ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.

Helyszín

Sinkovits Imre Kamaraszínpad A Pesti Vigadó IV. emeletén található Sinkovits Imre Kamaraszínpad színpadi produkciók megrendezésére szolgál. bővebben a helyszínről