Ismeretterjesztés 2023.11.19. 14:00
Kurátori tárlatvezetés a Staféta kiállításban

Jegyárak

Ingyenes, regisztrációhoz kötött

Az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat kiállításának finisszázsa

Sára Ernő tervezőgrafikus, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat vezetője, a kiállítás kurátora mutatja be a Pesti Vigadó VI. emeleti két termében látható STAFÉTA című  tárlatot.

A kiállítás koncepciója a köré a gondolat köré épül, hogy a tagozat minden akadémikusa egy általa kiválasztott művésszel közösen kerül egy „szellemi–esztétikai” egységbe, ahol az akadémikus mintegy stafétát adja át szellemi örökségét a következő generáció képviselőjének. Ennek értelmében 39 akadémikus és több mint 40 akadémiai tagsággal nem rendelkező képző-, ipar- és tervezőművész munkája ad pillanatnyi látleletet a tagozat aktuális helyzetéről és jövőbeli törekvéseiről. A tárlat fókuszában a kézműves iparművészet és a funkcionális tervezőművészet megvalósult alkotásai állnak.

A tárlatvezetés időtartama: kb. 80 perc.

A rendezvényen előzetes, online regisztrációval lehet részt venni, amely lezárásra került.

Szervező: Pesti Vigadó Nonprofit Kft.

Helyszín

Vigadó Galéria VI. emeleti többcélú kiállítóterem A terem az épület korábbi tetőterében, a Díszterem felett, a 2014-es felújítás során került kialakításra. bővebben a helyszínről