Ismeretterjesztés 2023.05.06. 13:30
Magyar táncház a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttessel

Jegyárak

Ingyenes

"Mert mi bennünk zeng az élet, minket illet ez az élet"

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttest Timár Sándor, Kossuth-díjas koreográfus és táncpedagógus alapította 1958-ban. A Táncegyüttes megalakulása óta meghatározó szereplője a hazai néptánc mozgalomnak, rendszeresen sikeresen vesz részt a szakmai megmérettetéseken, versenyeken. Az együttes fő céljának tekinti a néptánc anyanyelvi szintű elsajátítását és autentikus módon való színpadra állítását. Az elmúlt években Sánta Gergő és Sánta-Bíró Anna művészeti vezetők nagy hangsúlyt fektettek az utánpótlás nevelésére és a gyerekcsoportok működtetésére, így mintegy 200 tagra bővült a Bartók Műhely létszáma a 3 éves korosztálytól a felnőtt korcsoportokig. Utánpótlás csoportjaikban táncpedagógus szakemberek foglalkoznak korosztályhoz mérten a gyerekekkel. A műhelymunkában hangsúlyt kap a magyar nyelvterület tánckultúrájának megismerése a magyar néptánckincs megőrzése, népszerűsítése és magas színvonalú, hiteles bemutatása.

Sánta Gergő és Sánta-Bíró Anna művészeti vezetők elengedhetetlennek tartják a személyes találkozásokat és élményeket. Gondolataik:

„A Bartók Együttes vezetése egy megtisztelő feladat számunkra, hiszen ez az amatőr mozgalom egyik meghatározó együttese. Szakmai munkánkat az autentikus folklór mély ismerete, a táncosok magas tánctechnikai fejlesztése, folklór és táncszínházi darabok készítése jellemzi, melynek alapja minden esetben a tiszta forrás. A közösségünk ereje és összetartása meghatározza az együttest, ez egy olyan kapocs, ami eggyé kovácsol mindnyájunkat. Célunk, hogy táncosainkkal bármerre járjunk, méltón képviseljük a Bartók nevet.”

A Magyar Táncház a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttessel című program során autentikus néptánc koreográfiák láthatóak a Kárpát-medence magyar lakta területeinek színes és széles spektrumából. A koreográfiák között pedig táncház ad lehetőséget a nézők számára a tánclépések elsajátítására.

Szervező: Pesti Vigadó Nonprofit Kft.

***

A Pesti Vigadó épülete a X. Nyitott Ház alkalmából egész nap ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható, termei és kiállításai térítésmentesen tekinthetőek meg. INGYENES programok egész napon át!

***

X. NYITOTT HÁZ | 2023. MÁJUS 6-ÁN!

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről