Ismeretterjesztés 2024.10.08. 10:00
Szilágyi István-emlékkonferencia

Jegyárak

Ingyenes, regisztrációhoz kötött

Konferencia a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának szervezésében

Idén tavasszal kellett végső búcsút vennünk a Kolozsváron élő Szilágyi Istvántól. Minden nagy író életműve egyedi, az ő életútja is különlegesen alakult. Első írásait az ígéretes pályakezdőknek járó elismeréssel fogadta a kritika, de aztán megszületett korszakos műve, a Kő hull apadó kútba. Ezzel egy csapásra a 20. századi magyar regény klasszikusai közé érkezett. Sokszor elmondta: gyermekkora városa, Zilah világa, családja, gyermekkora határozta meg a regény légkörét – de a történet másról szólt. A pártállam semmilyen jogot nem ismerő világában a jogvégzett Szilágyi egyetlen pillanatot sem dolgozott diplomája szerinti szakmájában − a jog és az igazság, a bűn és a büntetés kérdése mégis gyakran visszatér műveiben, de nem jogi, hanem erkölcsi és lelki-lélektani problémaként.

Szilágyi István az indulását lezáró, kivételes sikerű művének megírása után egymástól jóformán évtizedes távolságban adott közre új regényeket. Sokáig úgy tűnt, egykönyves író marad, mert olyan magasra tette a mércét, amelynek megfelelni kiváló írásokkal nem, csak páratlan remekművekkel lehetett. Ez sem maradt el: a Hollóidővel ismét legendás műve magaslatára emelkedett. Az életmű azonban több mint e két klasszikus érték. Szilágyit más regényei (köztük a pártállam alattvalóinak világát bemutató parabola, vagy a betegsége miatt már nem általa készre szerkesztett, illetve egy korábban kéziratban maradt mű), novellái, kisprózái alapján is irodalmunk legjobbjai közé kell sorolnunk.

A most sorra kerülő tanácskozást nem emlékkonferenciának, hanem köszöntésnek szántuk. A sors másként döntött, és Szilágyi Istvánt előbb hosszas betegsége, majd a halál visszavonhatatlansága vette el tőlünk. A művek velünk maradtak, az általa teremtett alakok halhatatlanok. Bízunk abban, hogy ez a konferencia újabb olvasókkal ismerteti meg őket. Nekik még föl kell fedezniük Szilágyit, de akik ismerik, azoknak is van mit fölfedezniük életművében, mert az, mint ahogy a legnagyobbaké mindig, kimeríthetetlen.

Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának levelező tagja, a konferencia társszervezője

***

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött.

A programra regisztrálni ezen az oldalon keresztül lehet.

A konferencia menetrendjével kapcsolatban pontos információ az MMA honlapján található.

 

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia

Helyszín

Makovecz terem A Pesti Vigadó IV. emeletén található Makovecz terem kisebb koncertek, kulturális események, konferenciák számára ideális választás. bővebben a helyszínről