![](https://vigado.hu/documents/10197/1294336/PA250067.jpg/afc28b70-e1a0-47b2-8f41-af88dbca52ae?version=1.0&t=1716895515605)
Jegyárak
Konferencia a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának szervezésében
Van-e jövője a tanyának a mai Magyarországon? A kérdésre ez a konferencia próbál rávilágítani. Május 10-én nyílt meg a III. Építőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A szalon hívó szava a „HelyiÉrték”, amit sokféleképpen is lehet értelmezni, de a genius loci nélkül nem.
A „HelyiÉrték” a tájnak, az épített környezetnek, a minden emberi és természeti alkotás legmagasabb minőségű térben megjelenő formája. Az a településszerkezeti forma − amit egyszerűen a tanya szóval is jellemezhetünk − sajátosan és egyedileg tartozik a Kárpát-medencéhez, ezen belül is az Alföldhöz. De ide vehetjük a nyírségi bokortanyákat vagy az őrségi szeres településeket is. Nyilván azt nem lehet elvárni, hogy hirtelen megváltozzon a lakhatási elvárások és ezzel összefüggően egy nagymértékű életmódváltás. De azt látom, hogy a fiatalok egyre nagyobb százalékban hajlandók a saját jövőképükben változtatni a kialakult jelenlegi helyzeten. Ehhez adhat segítséget a tanyavilág átértékelése, újragondolása. Ehhez segítség kell, segíteni kell őket, a tapasztalatainkkal, emlékeinkkel, a történeteinkkel, egyszóval az élő múlttal a leendő jövőért.
Csernyus Lőrinc
Kós Károly- és Ybl Miklós-díjas építész, az MMA rendes tagja
***
A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött.
A programra regisztrálni ezen az oldalon keresztül lehet.
A konferencia menetrendjével kapcsolatban pontos információ az MMA honlapján található.
Szervező: Magyar Művészeti Akadémia