Koncert 2019.12.01. 19:30
BFTZ 166

Jegyárak

3.900 Ft; 4.900 Ft

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertje

Kodály Zoltán 86 évvel ezelőtt zenekarunknak ajánlotta a Galántai táncok c. művét, mely azóta is minden hazai együttes repertoárján szerepel. Elődeink eme kezdeményezését folytatva kértük fel Vajda Jánost, korunk egyik legismertebb zeneszerzőjét egy új szimfonikus mű megírására, mely várhatóan szintén meghatározó zeneműve lesz a következő évtizedeknek, és első ízben koncertünkön hangzik majd el.

A koncert előtt Laskai Anna köszönti az idegenvezetésen résztvevőket!  Fedezze fel a koncert előtt a Pesti Vigadó romantikus épületét és 150 éves történelmét.

A Vigadó meghatározó helyszín Magyarország zenei életében. A megnyitását követően 1865-től lett otthona hazánk első hivatásos, rendszeresen koncertező szimfonikus együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, és számos korszakalkotó kulturális esemény helyszíneként is szolgált. Többek között itt zajlott Mahler I. szimfóniájának ősbemutatója zenekarunk előadásában, szinte napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1889-ben. Koncertünk tehát egyfajta időutazásként tekint a múltba, és hív életre új értékeket a jövő számára.

A hangversenyen számos zenekari átirat hangzik el Dénes István munkája nyomán, így több ismert dallamot újragondolt, néhol „átszínezett” köntösbe bújtatva hallhatnak majd ünnepi rendezvényünkön.

Műsor:

Vajda János: Filharmóniai ünnepi nyitány

Bartók Béla – Dénes István: Román népi táncok (zenekari átirat)

Dohnányi Ernő: Változatok egy gyermekdalra

szünet

Sarasate: Carmen fantázia

Liszt Ferenc – Dénes István: Dante szonáta (zenekari átirat)

Karmester: Dénes István

Közreműködik:

Fejes Krisztina – zongora

Kállai Ernő – hegedű

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Szervező: Budapesti Filharmóniai Társaság 

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről