A Trianoni békeszerződés 100. évfordulójának emlékére "Mert nem lehet feledni..." címmel mintegy félszáz képző- és iparművész alkotásait mutatja be az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata. A tárlaton kiállító művészek közül az MMA többekről portréfilmet készített, köztük Hauser Beáta Ferenczy Noémi-díjas textilművészről az MMA rendes tagjáról.

"Mindenféle rémtörténeteket mesélt nagymama, és hát nem lehetett megállni, hogy ebből ne legyen egy gobelin terv. Hogyan kerülnek az endrődi parasztemberek e nemes műfaj által a gobelin felületére... ez volt az első figurális tervezésem."

- mesélte a művésznő "Felvetések" című portréfilmben.

Hauser Beáta: Curriculum vitae 

1956-ban születtem Budapesten, és Budaörsön nőttem fel. Nagyapám Pesten kapott munkát, ezért költöztek Budaörsre egy üres rossz kicsi sváb házba, ahonnan kitelepítették a lakókat. A sors azonban gondoskodott arról, hogy a mai napig itt lakjunk. Először nagyapám súlyos betegsége, majd halála, később apám betegsége akadályozta meg a költözést és az ezzel járó szegénység is. Amióta az eszemet tudom ezt a házat alakítgattuk, de valahogy sose lett jobb. Szörnyű szomszédok is súlyosbították a helyzetet, tanult ember nem igazán volt a környezetünkben. Kilógtunk a sorból, mert bár a nagymamám varrónő volt, nagyon szeretett olvasni, moziba, színházba, koncertekre jártunk anyukámmal és a nagyival.

Eleven gyerek voltam, fára mászni, futni, fúrni-faragni szerettem és persze rajzolni. Mivel a mandulám miatt folyton beteg voltam, így nem járhattam óvodába, a nagyival voltunk otthon. A nagyi sokat mesélt, később ezek a történetek lettek a hozzá való fotókkal együtt a gobelin terveim szereplői. Gyerekként folyton színészkedtem, énekeltem, táncoltam és kifiguráztam az embereket. Otthon nagyon élvezték, még az iskolában is. Mivel más nem volt, atlétikai edzésre jártam, de kórusban is énekeltem, gitározni tanultam, és rajzszakkörbe is jártam. Titokban jelentkeztem a művészeti szakközépiskolába, mert a rajztanárnőm nem tartott elég tehetségesnek. Meglepetésünkre felvettek, nem kis köszönet jár zenetanáromnak, Várhelyi Antal tanár úrnak, akinek egy táblára rajzolt firkám elég volt ahhoz, hogy a művészeti iskola felé tereljen. Soha sem vonzott a textil, de a felvételiztető Borbás Tibor közölte, hogy kislányhoz a textil illik, így lettem textiles. A Főiskolára már következetesen a gobelin szakra jelentkeztem, nem mertem bevallani, hogy a rajzolás érdekel, úgy gondoltam, hogy a gobelint is meg kell rajzolni, de persze meg is kell szőni. A nagyon sok ronda gobelin arra késztetett, hogy végiggondoljam, mit is akarok csinálni. Így már a Főiskolán kialakult az a tervezés és szövés mód, a fektetett és félsoros szövés, melynek lényege a terv megvalósítása gobelinben. A főiskolai évek keservesen teltek, nem szerettek, és én sem őket. Ez a helyzet gondolkodásra és munkára késztetett, melynek végül is egy újfajta látás és szövésmód lett az eredménye. Ez erős hatással volt a szakmára.

Erőt adott a táncházba kerülésem. 1973-ban a gimnáziumi osztálytársakkal mentünk el a Muzsikás táncházba. Először szégyelltem magam, hogy ott botladozom, de aztán tíz évig mindig ott voltam, gyimesi, széki, kalotaszegi, méhkeréki, dunántúli táncok, énekek, és minden, ami ebből következik, viseletek, szokások, építészet, hagyományok, mesterségek, Erdély. Sokat köszönhetek a táncháznak, jobb magyar ember lettem. Közben bátorságot vettem és elkezdtem rajzolni. Érzékenyen érintenek a politikai események, a 2006-os történéseket meg is próbáltam grafikában megörökíteni. Erős igazságérzetem van és szeretek ennek hangot adni, még akkor is, ha pontosan tudom, hogy mi következik belőle. Kíváncsi vagyok saját képességeimre, nem szeretném sem magam, sem másokat becsapni. Nagyon érdekel az ember, de nagyon meg is visel a gonoszság, sunyiság, rosszindulat stb.

Most Barcsay műtermének kisebbik felében lakom, de a szövőszékem most is Budaörsön van. Továbbra is „élvezzük" a buta gonosz szomszédokat, gondoskodnak arról, hogy el ne szálljon az ember a valóságból.  Sokat jártunk a férjemmel jazz koncertekre, nagyon sok élményt, örömet kaptam ezektől, mert manapság ritkán lehet önfeledten boldog embereket látni. Nagyon szeretem a zenét, én is szárnyalok tőle. 27 évesen voltam először Nyugaton a férjemmel, aki akkor még csak udvarlóm volt, Olaszországban. Látni szerettem volna élőben, amit addig tanultam. Férjem hozta az evezést is és a sátrazást a Duna partján. Törzshelyünk a Kacsa sziget volt. Tábortüzek, bográcsozások és sütögetések, esők, áradások, éjszakai félelmek, ismeretségek és számtalan esemény jó és néha rossz is. És persze Bubu kutya, aki már két éve meghalt. Első kutyám volt, igazi egyéniség, okos és öntörvényű.

Forrás: https://mmakademia.hu

***

Kiállításokhoz kapcsolódó további tartalmaink:

Portréfilm Geszler Mária keramikusművészről

Kisfilm Fekete György belsőépítészről

Kisfilm Baráth Ferenc grafikusról

LXXX - Csikszentmihályi Róbert szobrászművész kiállításának online megnyitója

Hangszerművészet a Kárpát-medencében

Kisfilm Árendás József plakátkiállításáról

Csurka Eszter: Trianon - A hónap műtárgya / december

"Mert nem lehet feledni"

Kisfilm Végh András kiállításáról

Jagicza Patrícia: Doppelgänger - A hónap műtárgya / november

Végh András: Hidak - A hónap műtárgya / október