A Magyar Művészeti Akadémia a V4-ek megalakulásának 30. évfordulójára készült, mintegy 150 művet bemutató, nemzetközi plakátkiállítása a visegrádi országok 3-3 legkiemelkedőbb plakátművészének alkotásaiból válogat. A kiállítás kurátorával, Ducki Krzysztoffal, beszélgetésünk során a plakátművészet alakulására és átalakulására, a plakátok mai világban elfoglalt helyére reflektáltunk.
Imre Hanna interjúja.
Lengyelországban született, és ott folytatta tanulmányait is. Mesélne erről az időszakról, milyen volt a '70-es, '80-as években, a lengyel fővárosban grafikusnak tanulni?
Majd' negyven éve, 1982-ben szereztem meg a diplomámat a Varsói Képzőművészeti Akadémián. Viharos időszak volt, bizonyos szempontból hasonlóságokat is mutatott a mostani, világjárvány kapcsán kialakult helyzettel: egyik napról a másikra változott meg az emberek általános értékrendje. Ehhez a szituációhoz, így vagy úgy, de alkalmazkodni kellett. Az Akadémián számos kiváló mesterem volt, többek között Lech Majewski professzor is tanított, aki később a Varsói Nemzetközi Plakát Biennálé (Międzynarodowego Biennale Plakatów w Warszawie) igazgatója lett. Ez alkalommal a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémiával közösen szervezett, PoszTerra kiállításon is megtalálhatóak az ő, illetve az általa tanított diákok alkotásai.
A grafika számos ismert eljárási módja közül hogyan sodorta Önt az élet pont a plakátkészítés művészete felé?
A tanulmányaim befejezéséig leginkább a könyvtervezés, sajtóillusztráció, és az animáció álltak hozzám a legközelebb, de aztán a körülmények közbeszóltak. A diplomám megszerzése után rögtön elhagytam Lengyelországot, magánéleti okokból Budapestre kerültem, egy olyan helyre, ahol plakáttervezéssel bíztak meg. A MOKÉP-nél filmplakátok készítésével kezdtem el foglalkozni, majd pedig jöttek az újabb megbízások.
A plakát, definíciója szerint, egy olyan kültéri hirdetmény, amely grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készül, az alkalmazott grafikának, illetve a vizuális kommunikációnak klasszikus formája. Mit jelentett a gyakorlatban a plakát fogalma negyven évvel ezelőtt és mit jelent most?
A negyven évvel ezelőtti plakát fontos részét képezte a mindennapoknak, már-már használati tárgy volt, minimum ötezer példányban, színre bontva készült. Az egész városban, mindenhol megjelent az utcákon. A legnagyobb különbség az akkori és a mai plakát között a formában rejlik, ugyanis 2021 plakátjai sokkal személytelenebbek, pixelek sokaságából álló, sokszor kizárólag virtuális térben létező alkotások. Így, ha kikapcsolom a képernyőt, megszűnnek létezni.
Milyen a jó plakát?
A plakát üzenet. Érdekességeket kell megfogalmaznia, benyomást kell keltenie, méghozzá nagyon rövid idő alatt.
Hogyan él tovább napjainkban a plakátművészet és melyek a digitális világ e téren kifejtett, legmarkánsabb hatásai?
A technika manapság sokkal gyorsabb, a világ egyik pontjából a másikba perceken belül bármi eljut az internet segítségével, ennek hatására gyakorlatilag egyfajta futószalagos munkává vált az alkotási folyamat is. Az átadni kívánt üzenet viszont változatlan: a kész munkák segítségével érzelmeket, metaforákat kívánunk átadni, ezzel párhuzamosan értő párbeszéd kialakítására törekszünk. Legfőbb cél a kommunikáció, az ismeretek átadása. A plakát régen az utca művészetének képezte részét, megjelent az emberek otthonaiban, majd galériákban, kiállítóterekben, múzeumi gyűjteményekben is kivívta magának méltó helyét. A formabéli változás folyamatos, a digitális technológiák fejlődésével párhuzamosan egyre több a lehetőség arra, hogy a tervezőgrafikusok még változatosabb kifejezésmódot alkalmazzanak. Napjaink plakátművészete már nemcsak síkban, de három dimenzióban is létezhet, pl. GIF vagy mozgókép formában szintén készülhetnek ilyen alkotások.
A Pesti Vigadó földszinti és alsó szinti kiállítótermeiben helyt kapó, PoszTerra című kiállítás a visegrádi országok plakátművészetébe nyújt betekintést. Hogy született meg ez az ötlet?
V4-es országok plakátművészetét bemutató kiállítás még nem valósult meg ezelőtt, így, a Magyar Művészeti Akadémiával szorosan együttműködve arra törekedtünk, hogy a különböző alkotásokon keresztül egy olyan ideiglenes teret hozzunk létre, aminek segítségével párbeszédbe állíthatjuk egymással a különböző nemzetiségű, de mégis egy nyelvet beszélő, a plakát nyelvén megszólaló alkotókat.
A kurátori munka során, a kiállításra szánt poszterek kiválasztásakor milyen rendező elvet vett alapul?
A PoszTerra kiállítás legfontosabb kulcsszava az együttműködés. Mind Lengyelországból, mind pedig Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból is három-három alkotó kollégát, illetve az ő diákjaikat hívtuk meg, hogy vegyenek részt a munkában. A folyamat során a kollégák döntöttek, mely alkotásaikkal járulnának hozzá a kiállításhoz, illetve ők döntöttek arról is, kik azok a diákjaik, akiknek feltétlen bemutatási lehetőséget szeretnének biztosítani. Sok munka érkezett, ezekből természetesen zsűrizni, válogatni is kellett. Az elrendezés kérdése nem volt teljesen magától értetődő. A Pesti Vigadó földszinti tere igen karakterisztikus kialakítású, ezt is figyelembe kellett venni a koncepció kapcsán ahhoz, hogy az alkotások érvényesülhessenek a térben. A négy ország értékrendje, gyökerei, illetve a huszadik század végétől a történelmi közege hasonló, így a kiállításban is fontos szerepet tulajdonítottunk az együtt gondolkodás, a közös diskurzus bemutatásának. Az ötletet, miszerint a térben nemzetiségek szerint legyenek elválasztva egymástól az alkotók, elvetettük, és inkább vegyesen helyeztük el a műveket a falakon, ezzel is erősítve a plakátok között létrejövő párbeszédet.
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
V4 nemzetközi plakátkiállítás
***
További interjúk elérhetőek:
"Méltó módon reprezentálja a magyar zenei kultúrát." - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923-ban kezdődött, amikor megalakult a Székesfővárosi Zenekar, mely hamarosan Budapest zenei életének egyik központja lett. A Pesti Vigadó évek óta otthonául szolgál koncertjeiknek, amelyek között a Lukács bérlet és a Pászti bérlet előadásai is megtalálhatóak. Herboly Domonkos főigazgató úr segítségével lehetőségünk adódott arra, hogy megismerjük a Zenekar és Énekkar mögött álló gondolatokat és értékeket, továbbá értesüljünk a következő időszakot érintő terveikről.
„Az emberi lélek megújulhat a zene hallgatása közben" - Bényei Tamás Kossuth-díjas magyar dzsesszzenésszel, a Hot Jazz Band együttes alapító tagjával és vezetőjével beszélgettünk inspirációkról, arról, mit jelent számára a jazz, mi a titka az idén 35 éve fennálló bandának.
„Többet kaptam, mint amit adtam…" - Farkas Ádám szobrászművésszel, az MMA rendes tagjával, elnökségi tagjával, az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának elnökével a pályájáról, a családi örökségről, köztéri alkotásairól és a Nemzet Művésze kitüntetéséről beszélgettünk.
"...semmiről nem tehettem - azon kívül, hogy dolgoztam." - interjú Bertalan Tivadar Kossuth-díjas festővel, grafikussal, látványtervezővel és íróval, az MMA rendes tagjával 90. születésnapja alkalmából
"Építészeti mesemondónak szoktam hívni magamat..." - interjú Zubreczki Dáviddal az Urbanista blog alapítójával
"... a képnek meg kell szólalnia..." - interjú Haris László fotóművésszel, az MMA rendes tagjával, a Magyar Fotóművészek Szövetségének volt elnökségi tagjával a Fotóhónap projektről
"Mindegyik program egyedi és különleges." - interjú Záborszky Kálmán karmesterrel, az MMA rendes tagjával, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetőjével a Pastorale családi sorozatról
