Érdekességek a Pesti Vigadó történetéből
Lesti Árpád írása
Az 1860-as években nem csak az osztrák-magyar és a magyar-horvát kiegyezés született meg, meghatározva hazánk államberendezkedését, de született egy különös, „ki nem mondott egyezség" az uralkodó és a Vigadó között is…
A reformkor szellemi vezéreinek és átfogó munkásságuknak köszönhetően az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének pillanatában már évtizedek alatt alaposan átgondolt elképzelésekkel rendelkezett a magyar közvélemény az ország jövőbeni ideális berendezkedését illetően. Az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatok rendezését a Deák Ferenc és Ferenc József nevéhez köthető, 1867-ben köttetett osztrák-magyar kiegyezés kezelte. Ennek értelmében az uralkodó szentesítette az ezt érvénybeléptető magyar törvényeket, valamint június 8-án magyar királlyá koronázták.
„A magyar király koronázása, ellenkezőleg más fejedelmekével, nem puszta szertartás, nem a földi hiúság fényelgése csak. Egy kölcsönösen kicserélt nagy eskü az, mely jogokat ad, és kötelességekkel jár. Szokásos és százados szertartásai mindenik mély és magasztos jelentőséggel bír" – áll a korabéli Vasárnapi Újságban a koronázás jelentőségét bemutató tételmondatként. S valóban, hazánkban évszázadok során alakult ki a koronázás – vagyis az uralkodói méltóságba történő beiktatás – eljárásának rendje. Ismert, századokon át csak azt tekintették Magyarországon királynak, akit a Szent Koronával Fehérváron, az esztergomi érsek koronázott meg. A XIX. századra némileg átalakultak a szokások, azonban az újdonsült királynak elődeihez hasonlóan továbbra is vállalnia kellett, hogy megvédi az országot, bármely irányból is érkezzen veszedelem. Az eljárásrend szerint ezen esküjét Szent István palástjában, fején a koronával hajtja végre az úgynevezett koronázási dombon: lovával felvágtat rá, s tőrjéből kivonva a kardot a négy égtáj felé vág vele.
Ferenc József 1867-es koronázásának menetrendje már maga is egy nagy kiegyezés. Több egy egyszerű fogadalomtételnél: olyan szimbolikus politikai ünnepség, amely kiváló alkalmat adott a bécsi udvar számára arra, hogy mielőbb feledtesse a szabadságharc leverését valamint az azt követő kivégzéseket, bebörtönzéseket és büntetéseket, egyszersmind a király és a nemzet egymásra találását ábrázolja. A koronázási aktus megadta a lehetőséget az uralkodóról kialakult kép pozitív irányba történő elmozdítására, de az aktust hosszas, nehézkes egyeztetések, egyezségek előzték meg, amelyek mutatták a királyi hatalom modernkori korlátjait. A koronázás a budai Nagyboldogasszony templomban valósult meg, de már két koronázó jelenlétében. Simor János esztergomi érsek a hagyományos, az isteni legitimációt testesítette meg, de Andrássy Gyula, mint a parlamentnek felelős kormány vezetője a modern, nemzeti legitimáció képviselőjeként helyezte a király fejére a koronát. A királyi hatalmat szimbolizáló Budáról a menet átment az országgyűlésnek otthont adó Pestre, ahol a Belvárosi templomnál a nemzet képviselői – s vezetőjük Andrássy – előtt tett esküt Ferenc József, ezzel mintegy elismerve a parlament szerepét és Pest városnak Budával való egyenjogúságát. A ceremónia a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő egykori Ferenc József – ma Széchenyi – téren a frissen emelt koronázási dombon ért véget. A nap folyamán itt-ott megjelentek a birodalom színei is, de a domb tetején lévő – Feszl Frigyes által megálmodott – emelvény magyar nemzeti színekben pompázott: a pázsit zöld, a korlátok fehér, míg a rajtuk fekvő bársony vörös színben díszelgett.
A török 1686-os kiűzésekor Pest város lakosainak lehetőségei eltörpülnek Buda közösségéhez képest. Másfél évszázad telik el folyamatos vitában az uralkodói családdal, mire reprezentatív helyszínre, a bálok méltó otthonára tesznek szert az 1833-ben nyíló Redoute-tal, ami az első népképviseleti országgyűlés helyszíne is. Emiatt 1849-ben az uralkodócsalád érdekeinek megfelelően ágyútűzben megsemmisül – elvégre a forradalom szimbolikus helyszíne nem maradhat meg! Innen már csak bő másfél évtized, hogy újra álljon az épület, immár Vigarda illetve Vigadó néven. Építőjét választják a király megkoronázása szimbolikus helyszínének, a koronázási dombnak a tervezőjévé, amivel korábbi munkásságát – köztük a Vigadót – is dicsérik; és nem csak küllemében, de létében is! Ráadásul a koronázást követően, a kitüntetett protokoll eseménynek számító bankett otthonául is az épület szolgál június 9-én. Ennél jobban egy uralkodó sem hajolhat meg egy családja által kezdetben nem támogatott, sőt, érdekükben megsemmisített épület előtt, amely főnixként azért támadt fel, hogy a nemzet javát tovább szolgálja.
***
További Érdekességek a Pesti Vigadó történetéből:
Amikor a kőfaragó segédmunkás meghódította a Vigadót
Egy gyűlölt ember gyűlölt emléke
Nemzeti Szalonból a Vigadó Galériába
Mikor Liszt és Wagner közösen játszott…
Korszakos koncert a zárt ajtók után
Táncoló Macskák a Pesti Vigadóban
Budavár és a Vigadó 333 éves közös múltja
Különleges zenei csemegére ébredt Pest városa
„…önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt"
